« vissza

Bullard ECLPISE és ECLIPSE 160

2011-12-16

A cég a lehető legegyszerűbb, legkönnyebben kezelhető, de a legmodernebb technológiával rendelkező, egyben a világ legkisebb eszközét kínálja.

A hőkamerának nagy előnye, hogy súlyánál fogva ez jelenleg a világon a lehető legkönnyebb hőkamera, így szinte plusz felesleget nem jelent a tűzoltó számára. Személyre szabott készülék, bár főbb tulajdonságait tekintve a cég más nagyobb kamerái sokkal több mindenre képesek, ennek a kamerának tervezői más funkciót szántak neki.

Az Eclipse önmagában is használható, főleg olyan helyen, ahol szorosabb a költségvetés, de valójában hatékonysága akkor tükröződik és érezhető, amikor egy „haladó” készülék „irányítása” alatt kerül bevetésre. Ezen megfontolásból a gyártó ezt a készüléket is tovább fejlesztette, még pedig az úgynevezett ECLIPSE 160-as típusra, ami külsőre nem sokban különbözik az eredetitől. Ha azonban bekapcsoljuk, akkor szembetűnik az élesebb kép, a jobb kontraszt hatás. Ez annak köszönhető, hogy az eddigi 80x60-as felbontás helyett már 160x120-as képfelbontással rendelkezik ez az új készülék.

Néhány technikai adat az Eclipse-ről és az Eclipse 160-ról:

· Elődeihez hasonlóan a kamera anyaga szintén törhetetlen Ulthemplastic-ból készül

· Tűzoltó biztos, vagyis láng, hő, víz, ütés és bizonyos mértékig vegyi ellenállású

· Egyetlen feltöltéssel 3 óra működésre képes

· Hőérzékenysége 0,075oC

· A 2,4”-os LCD kijelzőn 80x60-as pixelfelbontásban jeleníti meg a képet, még a 160-as 160x120-as pixelfelbontásban

· Bekapcsolási ideje 4 másodperc

· A készülék a többihez hasonlóan fix fókusszal rendelkezik, amely az 1 méteres távolságtól egészen a végtelenségig, mindent a fókuszában tart

· Továbbá, egy olyan beépített funkcióval rendelkezik, amely 100-120oC-nál megváltoztatja az elszíneződés mértékét, ezt nevezzük Magas Hőmérsékleti Határnak (MHH)*

Részletes információ itt!